Nagyobbik gyermekünk állatokat szeretett volna itthon, a lakásban tartani. Támogattam az ötletet, feltételekkel. Ló, krokodil, kutya, stb. majd ha kertes házban lakunk, akkor is kint. Rágcsáló - az kizárva. A testméretek maximuma 1 hüvelyknél nem lehet nagyobb. Nem mintha kifogásom lenne ellene, hogy a gyerekszobába néhány állatka is beköltözzön, de nem bánnám, ha a gyerekek is beférnének még. Azt se, ha az új kedvenc nem marna rögtön halálra, amikor a rejtélyes körülmények között eltűnt zseblámpám után kutatok a kacatjaik között.
Tulajdonképpen az egész úgy kezdődött, hogy a csemete az egyik nagyinál felfedezett egy használaton kívüli fél literes gömbakváriumot, amit egy gyors kérdés feltevése után - felmenői jóváhagyással - már tuszkolt is be a csomagtartóba. Én már csak hazaérkezésemkor értesültem a nagy hírről. Egy akvárium pedig nem is akvárium, ha nincs benne víz, pár kavics, Lego-kocka, Taurusz gumi, százasszeg - meg valami vízilény. Nem akartam ridegszívű atya lenni, ezért kihelyezett testületi ülést tartottunk a kisállat-kereskedésben és tanácsot kértünk. Legott megtudtuk, hogy ilyen kis méretű akváriumban - kivált gömb alakúban - már törvényileg is tilos gerinces állatot tartani. Így kerültek hozzánk a Saláták.
Eredetileg hárman voltak. De nem a Testőrök, mert ezek Red Cherry-k, szóval ők Richelieu gárdistái. Ketten az első hetekben egy régi vitát rendezhettek le, pár nap különbséggel vívott titkos párbajokban a Carmeliták kolostora mögött, de Porthos - vagy inkább csak az öregség - győzött felettük. Gárdistáknál meglehetősen szokatlanul tengerész temetést kaptak, teljes pompával.
Aztán kiderült, hogy valami ármány történt - az egyik gárdista nő volt. Most már 15 a létszám, mármint körülbelül. Nem nagyon lehet megszámolni őket, mert nagyobb életteret kaptak, meg aztán a kicsik még 1 centi alatt vannak és folyton nyüzsögnek. És mind tök egyformák, mint a klónok. Az új kéjlakba való beköltözés nem ment zökkenőmentesen. A kicsik még a Gömbben látták meg a vizet, első generációs lokálpatrióták. A Gömb tökéletes kis biom volt. Víz, pár kavics, moha. Semmi szűrő, semmi levegőztetés, semmi vegyszerezés. Csak egy 15 éves olvasólámpa. Mégis fantasztikusan működött, gyöngyözött az oxigén, elhullás semmi, alga sehol. De a lakók mind a - fejenként - 24 lábukkal kapálózva követelték maguknak a nagyobb helyet. Ezért egy 7 literes, energiatakarékos LED kandelláberes megvilágítású penthouse-ra tettünk vételi ajánlatot, amit kedvező konstrukcióban - ami a belső szűrőt jelenti - és némi készpénz ellenében meg is vettünk. Már csak a gyártási folyamatot kellett befejeznem, hogy használható legyen. A dobozából kiszedve pár óra tervezés, néhány csavar, falap, lakkozás és száradás után az addig maximum ajtóéknek használható akváriumból Garnélamennyország lett - kis híján.
Nem volt még a kezeim alatt sosem akvárium, ezért a cybertér bugyraiban képeztem magam a mások kárán okulva. Szóval 4 hét kell hozzá, hogy beálljon a nitrogén körforgás. Addig elúszkálhatnak körbe-körbe a gömbben is, úgyis kicsik még. Részemről 10 éve vagyok türelmes a kertes ház tekintetében, ez fair ajánlatnak tűnt. De közben talán pofásítsuk ki kissé ezt a plexit nekik. Gránitzúzalék aljzat. Hmm, a járólapok nálunk is PEI-4-es gres lapokból vannak, szóval ez nekik is jó lesz. Kéne bele valami fa is, nem? Hogyaszongya, redmoor fa, kifejezetten ajánlott. Hopp, bele! Ajajj, ez úszik a tetején. Sebaj, egy nagy bazi kavics rá, ugye hogy máris elmerült? Na, nekem mennem kell dolgozni. Öt nap múlva jövök.
Szevasztok, na szép az új akvárium? Az. De mik benne azok a fehér lepedékzászlók? Megadta magát a fa??? Víz kiborít, kövek lesikál, aljzat átmos. A 7 literes akvárium fogyasztása akkorra már verte az egy köbmétert, de ne legyünk kicsinyesek. Itt kérem élet-halálról van szó! Az új töltettel 3 nap múlva újabb fegyverletétel. Megint pancsolás, megint egy köbméter, jó-lesz-ez, megint dolgozni mentem. Mire újra hazafelé fordult a cipőm orra, beláttam, hogy ez az akvarisztika dolog - és az újabb víz is a tartályban - nekem még kissé zavaros. A redmoor fa onnantól a garázsban folytatta az édesvízi karriert, műanyag vödörben. Úgy látszik ennek több idő kell míg beáll. Nekem ugyan kevésbé kell elázni ugyanehhez, viszont a fában nincsen agysejt. De annyit sikerült elérnem, hogy elsüllyed. Lehet, hogy szégyenében. Majd ha kiforrta magát, akkor visszajöhet.
Az új berendezés mindössze aljzat, pár kavics és némi moha lett, minimalista alapon. Viszont beüzemeltem a szűrőt. Megnéztem, az van a dobozára írva, hogy 240 liter per óra a szivattyú szállítása és ez a mikro méretű változat. Hát akkor próbáljuk ki. Miután kicentrifugáztam vele a mohát és feltöröltem, rövid matekolás fejben... hmmm, nem lesz ez ide kicsit sok? Áhá, ez állítható. Ó, de állat! Sajnos minimumon is kissé erősnek tűnik a cucc, mert amióta átköltöztek a Saláták, egy szürreális víz alatti ejtőernyős kiképzés folyik odabent. Úgy lobognak a rákok az áramlatban, ahogy a ventilátor felett lebegnek a madáremberek. De már haladó szinten vannak a hidrodinamikában, mert tudnak ár ellen is haladni. Néhányan egyenesen a szívócsatorna fedelén képzik magukat tovább. Hogy ilyenkor látnak-e egyáltalán valamit, vagy pont azért mennek oda, hogy ne is lássák ezt az egész rettenetet, az még titok. De amikor kilövik magukat és mennek egy kört a falak mentén, mindig visszatérnek az origóhoz. Ami vagy egy nagyon komoly függés tünete, vagy csak megy a játszóház. Esetleg egy inverz hidromasszázs. Nem fúj, szív. Azt is megfigyeltem, hogy ezt szándékosan csinálják, mert amúgy tudnak ők mászkálni, szépen nyugodtan is, csak az gondolom unalmas. Egy igazi vörös köpönyeges keresi a veszélyt!
Nem árt tudni, hogy a Saláták nagyon lovagiasak is. Nem azért, mert előre engedik a csajokat a fürdőbejáratnál, hanem mert időről-időre vedlenek. Találok néha duhaj éjszakák után szanaszét hagyott - az alakjukat és méretüket a tulajdonos nélkül is hibátlanul megőrző - páncélokat a vízben, amik viszont senkinek sem hiányoznak. Elég stresszes meló lehet ráknak lenni, mert hallottam a sikoltást, amikor valamelyikük összefutott az egyik hajnalon egy fehéren lebegő kísértetpáncéllal a mohák között...
