Mint azt már korábban taglaltam itt, felhagytam a munkával. Az élet rövidesen bebizonyította, hogy ha nem én teszem, akkor a cég szűnt volna meg alólam - így végül is egyre megy. Pár hét karácsonyi pihenő után, az új év hajnalán friss erővel kezdtem meg a munkakeresést. Ez azóta is tart. Viszont nem kevés tapasztalattal lettem gazdagabb a személyzeti osztályok stílusát illetően.
Nem vagyok kellően képzett ideológiailag, hogy ez mióta divat, de engem valahogy bosszant az a szokás, hogy hetekig - meg hónapokig - nem válaszol senki egy beadott álláspályázatra. Ha mégis, akkor interjú után nem válaszol. Ami kiakaszt, az nem az, hogy ha valaki nemet mond. Azt az ember elviseli. Balsors akit régen tép... és kész. De ez a süket csend, mint stratégia, rém idegesítő. Ha felvennének - akkor is idegesítő. Ami még gázabb, hogy ez nem kizárólag magyar találmány. Anglia, Belgium, Hollandia, Svájc: dettó.
Mondhatnám, hogy sebaj, ez biztos normális. De normális? Nem tudom, de engem valahogy úgy neveltek, hogy ha írnak nekem, akkor arra azért válaszoljak. Mondjuk spamre nem. Biztos vagyok benne, hogy az se lenne probléma, hogy valaki megírjon egy e-mailt ingyér, hogy: "Figyeljél ide! Az van, hogy még molyolunk egy csomót, ülj egy gránátra és várjál lécci 20-áig." De szerintem egyszer valami HR tréningre beszivárgott, hogy ezt nem kell, elavult népszokás csak. Ott rohadjon meg a kis tetű, ráér várni, nem?
Így fordulnak elő azok a csodák, hogy olyan cégek írogatnak nekem "we regret to inform you" leveleket, akikre nem is emlékszem, hogy jelentkeztem náluk valamire! Ülök, olvasgatok, aztán egyszer csak sajnálattal értesítenek, hogy nem kell mennem Glasgow-ba. Még szerencse, mert csak egy alsógatya van épp rajtam.
Vagy másik furcsa eset, hogy az illető nagy hirtelen felhív, hogy igen, látja, hogy jelentkeztem, mennyit is kérnék. Csak egyetlen dolgot felejt el. Elmondani, hogy milyen állásról is beszélünk éppen, meg hogy hol, meg mik lennének a feltételek. Én meg nem mondom el, hogy csöpög a fülemre a festék, mert épp a létrán állva mázolom az ereszdeszkát. Ha pedig csörög, akkor azt azonnal fel kell venni! Megpróbáltam párszor, hogy majd visszahívom az alkalmatlankodót ha már befejeztem a metszést - sose veszik fel többé. Hát akkor ez van.
Még nagyobb móka, hogy megbeszélünk egy interjút, csak mondjuk ahhoz ki kell mennem Olaszországba. Sebaj, jegyet küldenek. Igaz, hogy három országot érint az oda-vissza út, de én ráérek, ez nem gond. Viszont szállást azt intézzek magamnak, mert a ki-duma-vissza nem fér bele egy napba. Oké, nagy fiú vagyok, szerzek szállást. Internet, foglalás, hitelkártya, szuper. 15 órával indulás előtt telefon. Erotikus női hang, hogy mégse menjek ki, mert a fószer, akivel beszélnem kéne ráébredt, hogy egyszer már interjúztatott engem egy másik állásra. Inkább felhív majd telefonon, mert kérdezne párat. Hát ez remek, csak a hotelt most már akkor is ki kell fizetnem, ugye. Pillanatnyilag az az állás, hogy "mínusz harminc:semmi". Fel se hívott, állás sincs. A rend kedvéért megírtam az e-mailt - mellékelve a szálloda állásfoglalását is -, hogy némi kár ért, de azóta még nem telt el az a bizonyos pár hét...
