HTML

Local Hero

Mindennapok részletei egy nem ide illő figura életéből.

Friss topikok

Címkék

A Southwest baleset margójára.

2018.04.19. 06:17 Hét holló

Az eredeti mű, ami írásra sarkallt, itt található:

https://index.hu/tech/2018/04/18/hogy_szippanthat_ki_a_nyomas_egy_utast_a_repulo_ablakan/

Ezzel a cikkel annyi baj van, hogy hajnalig lehet sorolni, de nem akarom bántani, már privátban kimérgelődtem magam. Viszont mivel talán tényleg érdekelhet sokakat a téma, megpróbálhatjuk - mondjuk úgy - pontosítani az említett dolgokat. Azt javaslom haladjunk sorjában, követve az írás vonalát. (A cikk címét már sokan kritizálták a fizikára hivatkozva – joggal. Nem is mennék bele.)

1. A repülő ablaka valóban összetört. Ami azt illeti, én egy hiányzó darabot látok a képeken, ami a szárny feletti vészkijáratot követő 4., a bal oldalon. Itt is megtekinthető (meg egy szakmailag megalapozott eseményleírás, a pillanatnyilag rendelkezésre álló tényekkel)

http://avherald.com/h?article=4b7725fb&opt=0

2. Az 1989-es eset valóban végzetes volt 9 utas számára. Annak a balesetnek a kivizsgálási jegyzőkönyve itt elérhető, nyilvános.

https://reports.aviation-safety.net/1989/19890224-0_B741_N4713U.pdf

A számunkra lényeges részt kiemelem, a 8. oldalon található.

 “The cargo door separation resulted in the loss of fuselage shell structure above the cargo door, along with main cabin floor structure below seats 8GH through 12GH (see figure 3). The missing floor area extended inboard from the interior of the right side fuselage wall to the inboard seat track of seats 8GH through 12GH. “

Vagyis: A csomagtérajtó leszakadása eredményezte a törzsborítás ajtó feletti részének elvesztését, a hozzá kapcsolódó utastérpadlóval, illetve szerkezeti elemekkel együtt, a 8GH és a 12GH üléssorok között, ami a jegyzőkönyv 3-as számú fényképén megtekinthető. A hiányzó padlóborítás az utastér jobb oldali falától az érintett széksorok belső – a törzs középvonala felé eső – székrögzítő sínjéig terjedt.

Ez hétköznapi nyelven úgy foglalható össze, hogy a gépből hiányzó részek szinte egy darabban szakadtak ki, a kilenc utas a székében ülve, a padlóval egyetemben vált el a repülőtől, részben a nyomáskülönbség miatt, másrészt meg, mert nem volt többé semmi, ami azt a részt a géphez kapcsolta volna.

3. A mostani helyzetet egy EX-vadászpilótanő oldotta meg, ha már mindenképp jelezni szeretnénk a hölgy katonai múltját… bár én nem venném ennyire semmibe a mellette ülő első tisztet.

4. A letörött darab nem turbina lapát volt. Hanem a kompresszor fokozatok előtt lévő 24 darab fan lapát egyike törött el, tőben. A fan, funkcióját tekintve tulajdonképpen egy ventilátor, vagy ha jobban tetszik, csőlégcsavar. Ez látható a hajtóműre szemből ránézve. Az a dolga, hogy a gázturbina által előállított forgó mozgás segítségével, a hajtómű által beszívott környezeti levegőt felgyorsítsa és hátrafelé tolja, a tolóerő jelentősebbik részét szolgáltatva ezzel. Az első turbina lapát sor ezzel szemben jó másfél méterrel hátrébb, az égőtér után helyezkedik el a hajtómű belsejében és üzemi körülmények között 1000 Celsius fok feletti hőmérsékletű. Szerintem ez lényeges különbség.

5. A hajtóműről nem csak a fan lapát hiányzik. Nincs rajta a szívócsatorna teljes mellső része, annak külső burkolata, a hátsó fala és a kompozit méhsejt szerkezet java része sem. Ez súlyban és anyagmennyiségben is jelentős törmelék. Leszakadt továbbá a teljes bal oldali hajtómű burkolat és a jobb oldali is komoly károkat szenvedett, szintén hiányoznak róla szerkezeti elemek. Hogy ezek közül mi találta el pont az utas ablakot… én még nem láttam róla megbízható információt sehol és talán még senki nem is tudja.

Itt pedig megnézhető egy videó, ami a fan lapátok sérülésének következményeit modellezi: https://www.youtube.com/watch?v=wcALjMJbAvU

6. A beszámolók szerint minden tele volt vérrel – részemről azért had legyenek fenntartásaim egy sokkos állapotban lévő érintett beszámolóját illetőleg. Nem azt állítom, hogy az illető valótlant állít, de a pszichológusok jó része talán egyet értene azzal a feltevéssel, hogy ilyenkor a dolgok jelentősen felnagyítódnak annak a számára, akivel ilyesmi megtörténik. Talán még a megfogalmazásban is enyhén túloz indulatában.

7. Aki nem tudja, hogy hogyan néz ki egy hirtelen nyomásvesztés a fedélzeten, annak ajánlom ezt a videót, hogy fogalmat alkothasson róla: https://www.youtube.com/watch?v=IyBRGhXBuGw

A füstnek látszó valami, a levegőben lévő vízpára kicsapódása, teljesen ködszerű a hatás. A hirtelen nyomásváltozás (nagyobból egy kisebbre) miatt lép fel ez a jelenség. Ezt kombinálják fejben a rövid ideig tartó hurrikánnal, ami végigsöpör a kabinon, amíg a nyomás ki nem egyenlítődik. Ez az orkán erejű szél magával ragad mindent, ami nincs rögzítve – tárgyakat, személyeket. Rengeteg sérülés keletkezik, a levegőben röpködő tárgyak, valamint az éppen szabadon álló emberek elesése miatt. A fej feletti csomagtartó ajtók is veszélyforrást jelenhetnek, amennyiben kinyílnak és az ott tárolt tartalom is mozgásba lendül. A látótávolság rövid időre jelentősen lecsökken és a 10.000 méteren uralkodó -56 Celsius is bezúdul a kabinba, amikor a légáramlás iránya megfordul – hasonlóan ahhoz, amikor egy száguldó autóban télen lehúzzuk az ablakot. Számítanunk kell még a hirtelen hanghatásra is, valamint az utazómagasságon már az emberi élet számára alkalmatlan oxigéntartalomra. Azt hiszem így kb. teljes a kép és részemről nekem ennyi elég is lenne ahhoz, hogy sáfrányos legyen az alsóm. Kissé életszerűtlennek látszik számomra a kezdeti szakaszban a kabátok és egyebek lékbe tömködése, bár később ez lehet jó ötlet, ha még akkor marad ilyesmi az utastérben.

8. Az ablak mellett ülő hölgy. Nem tudom másnak mit jelent a félig kirepülni az ablakon kifejezés, számomra a deréktájig kilógni tartalmat hordozza magában. Egy átlagos termetű felnőtt számára ez a mutatvány egy 10”x 14” (25,4 cm x 35,5 cm) méretű nyíláson keresztül rendkívül nehéz – a vázrendszerében véghezvitt jelentős változtatások nélkül. Itt úgy érzem – a tévedés kockázatával – hogy egy újabb túlzással állunk szemben. Nem kétlem, hogy szerencsétlen hölgy egyes testrészei valóban áthaladtak az ablaknyíláson, de szerintem a derékig kilógott megállapítás látatlanban is megalapozatlan. Viszont részben megmagyarázza, hogy miért csak 7 sérültről tudunk, akiket a hivatalos jelentések nem kellett kórházba szállítani. Azt hiszem, szegény a testével torlaszolta el az ablak keresztmetszetét, nyilván akaratán kívül, ezzel jelentősen csökkentve a légáramlást és így a sérültek számát. Viszont ne feledjük, hogy amennyiben még bármi más is szeretett volna ezen a nyíláson át távozni, azt is a testével akadályozta meg. Mindenesetre joggal feltételezhető, hogy az egyetlen elhunyt utas valóban ez a hölgy lehetett – mert ezt sem láttam még megerősítve sehol.

9. A Verge cikke – Itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, ahol kiderül, hogy tulajdonképpen egy másik weboldal tükörfordítását olvastuk eddig. Nem tisztem megítélni Mr. Thomas Anthony hitelességét – szerintem valószínűleg semmi baj vele -, de nem tudom nem észrevenni a figyelmeztetést, hogy a vele készült interjú anyagát megvágták.

10. A kérdésre, hogy előfordulhat-e és ha igen mikor hirtelen nyomásvesztés, a szakértő helyesen az alumínium lemez - vagy modernebb gépeken kompozit műanyag - törzsborítás sérülését említi, és nem valamiféle burokét.

11. Az Aloha balesete – amikor a géptörzs első harmada gyakorlatilag kabrió lett – teljesen valós és igen jó példa. A hirtelen nyomásvesztés illusztrálása mellett főleg arra, hogy miért is érdemes az öveket a repülés teljes tartama alatt becsatolva tartani. Annak a balesetnek a kivizsgálása itt olvasható, akit érdekel: http://libraryonline.erau.edu/online-full-text/ntsb/aircraft-accident-reports/AAR89-03.pdf

A jegyzőkönyv második oldalán a következők olvashatók:

„When the decompression occured, all the passengers were seated and the seat belt sign was illuminated. The No.1 flight attendant reportedly was standing at seat row 5. According to passenger observations, the flight attendant was immediately swept out of the cabin through a hole in the left side of the fuselage. The No.2 flight attendant, standing by row 15/16, was thrown to the floor and sustained minor bruises.”

Vagyis: A nyomáscsökkenés bekövetkeztekor (így írják udvariasan, hogy elszállt a tető), az összes utas a székében ült és az övek becsatolására figyelmeztető lámpák égtek. Az 1. számú légiutas-kísérő a tanúk szerint az 5. üléssornál állt. Az utasok beszámolói szerint, a légiutas-kísérőt a légáramlás azonnal kisodorta az utastérből, a törzs bal oldalán keletkezett sérülésen keresztül. A 2. számú légiutas-kísérő, aki a 15/16. sornál állt, a padlóra zuhant és apróbb zúzódásokat szenvedett.

Azt csak én teszem hozzá, hogy ő azért úszhatta meg, mert egyrészt kb. azon a részen már megmaradt a törzs felső része, illetve a sérülés mértéke akkora volt, hogy a nyomás egy pillanat alatt kiegyenlítődött és a bezúduló ciklon a padlóhoz szegezte.

12. Hogy melyik ülés a legbiztonságosabb egy kihermetizálódás esetén? Szerintem bármelyik, feltéve, hogy nem azon a járaton van… Komolyra fordítva a szót, nem szerencsés a gép közepe kifejezés használata, ugyanis a szakértő egyértelműen a folyosó melletti széksorokat jelölte meg – a gép teljes hosszában. Azért azt, mert az érintett 737NG típus egy folyosós, tehát a C és D ülések vannak a legtávolabb az utastér falától és így a gép borításától is.

13. A lélegzet visszatartással kapcsolatos rész fordítása elég pongyola lett, szerintem. A szakértő ugyanis kétszer is megemlíti, hogy a rendelkezésre álló időt töltsük azzal, hogy a maszkot magunk felé húzzuk és feltesszük. És ennek a hangsúlyosságnak jó oka van. A oxigénmaszkok kizuhanásakor ugyanis e mentő felszerelések nem esnek az ölünkbe. Nem is eshetnek, mert egy vékony zsinóron függve maradnak, kb. fejmagasságban. (Ez a zsinór nem azonos azzal az átlátszó műanyag csővel, ami az oxigéngenerátortól a maszkig vezet és amin keresztül majd az oxigén a maszkba jut). Ez két dolog miatt van így. Egyrészt nem kell utánuk kotorászni, abszolút szem előtt vannak. Másrészt a zsinór másik vége egy biztosító szeghez van erősítve. Amikor a maszkot magunkhoz húzzuk, akkor ez a biztosító szeg kicsúszik a furatból, ahol addig volt, egy rugóterhelésű tüske végében. Onnantól azt a tüskét már semmi nem akadályozza, hogy elműködtessen egy apró indítótöltetet, ezzel az oxigéngenerátor belsejében beindítva a benne lévő nátrium-klorát lebomlását. A jelentős hőfejlődés mellett lejátszódó kémiai folyamat egyik eredménye a felszabaduló oxigén gáz lesz, ami a tulajdonképpeni cél. (https://en.wikipedia.org/wiki/Sodium_chlorate)

Ha valaki látta a fedélzeten készült Marty Martinez videót, akkor talán megfigyelte, hogy mennyire nem jól használta az oxigénmaszkját. Gyakorlatilag a száját és az állát helyezte bele. Ezt semmiképpen ne utánozzuk. Az a maszk arra való, hogy az orrot és a szájat fedje, ezeken keresztül tudunk ugyanis lélegezni. Mindkét fenti dolog fontosságára fel is hívják a figyelmet a biztonsági bemutató alatt, figyeljék csak meg, ha legközelebb repülnek.

14. A kérdésre, hogy darabokra szaggathat-e egy repülőt a sokat emlegetett nyomásvesztés, Mr. Anthony nagyon becsületes választ ad az eredeti szövegben. Nem mond kategorikus nemet – pedig milyen jó lenne ezt hallani – hanem becsületesen megmondja, hogy ez az eshetőség nem zárható ki teljesen, bár eddig még ilyen eset nem történt. Tehát borzasztóan valószínűtlen. Szerinte az Aloha példája pedig pont azt bizonyítja, hogy a gép sárkányszerkezete megfelelő szilárdsággal rendelkezik ahhoz, hogy a repülő még extrém méretű károsodás esetén is repülőképes maradjon, mi több biztonságosan földet érjen – annak ellenére is , hogy egyáltalán nincs egyben. És ebben tök igaza van!

15. Az 1990-es British kivizsgálási anyaga itt található: https://reports.aviation-safety.net/1990/19900610-1_BA11_G-BJRT.pdf

Ehhez az esethez csak annyit tennék hozzá, hogy ma már ez tananyag, az Alohával és a United-el együtt. Legalábbis két éve a kötelező Humán Faktor tanfolyamon, amin részt vettem, az volt.

16. Ami a zárásként letolt minden ablakon lyuk van részt illeti – hát ez aztán elég vaskos pontatlanság. Mondjuk pont van szerencsém ismerni azt a kollégát, aki vette a fáradtságot és írt egy kiigazítást az erről szóló, eredeti poszt alá - hála neki. Azért azt szögezzük le, hogy az összes ablak nem úgy lyukas, ahogy azt a cikk záró mondata sugallja. Épp ellenkezőleg. A teherviselő és hermetikusságot biztosító, majd 10 mm vastag külső plexiüvegeken egy fia lyuk nincs. Nem is lehet. Az a nyomáskiegyenlítő furat a belső, nem teherviselő, vékonyabb rétegen van. Ahogy látom a linkelt cikkben már helyére igazították ezt a részt, szóval ott már egész elfogadhatóan szerepel.

És közben valóban hajnal lett…

 

Szólj hozzá!

T-Rom - újabb felvonás.

2018.03.09. 19:18 Hét holló

"Kedves Ügyfelünk!

Örömmel tájékoztatjuk, hogy hálózatfejlesztéseinknek köszönhetően már Önnél is elérhető IPTV-szolgáltatásunk, váltson egyszerűen!"

t-rom.jpg

A múlt heti fejgörcsöt kipihenve, ismét kísérletet tettem rá, hogy a szolgáltató által felmondott, megszűnő TV-szolgáltatásunk helyett, egy másik, létező csomagra váltsunk - arra a néhány hónapra, amíg elérhető nem lesz az utcában a konkurens cég.

Ügyintézés szempontjából elbukott az internetes változat, a telefonost már meg sem próbáltuk, maradt a lehetőség, hogy személyes jelenlétünkkel emeljük az ügyfélszolgálat fényét. A sor a szokásos, az ügymenet is.

- Látom jöttek csomagot váltani. (A kezemben volt az értesítő).

- Igen. Van valami szórólap, hogy meg tudjuk nézni, hogy mik a lehetőségek?

- Van, de csak kétféle csomagunk van, szóval könnyű dönteni. (Közben vezet a falon kirakott tartók felé, ahol a papírok vannak)

- Lássuk - vesz le egyet -,hm... ez nem az... ez sem... ez sem... megnézem a pultban.

Visszamegyünk oda, ahonnan jöttünk, rövid molyolás a fiókok között.

- Még sincs. Akkor elmondom. - Szemében kihuny a fény, droidhangra vált és belekezd. - VanazIPTValapcsomagamiben15csatornavanmegacsaládicsomagabbanszáztízcsa...

- Bocsánat, hogy félbeszakítom, ehhez az IPTV-hez szükség lesz valamilyen hardveres változásra is a lakásban, a mostani állapothoz képest?

- Igen! Másik kábeleket húzunk ki és egy set-top boxot is kell telepítenünk a...

- Minden jót!

Örömmel tájékoztatom a kedves közönséget, hogy ezek szerint március 31-e után lakásunkban bizonytalan időre megszűnik a szemétáradat és előre törnek a könyvek... A fejlődés megállíthatatlan!

book-heart.jpg

 

 

Szólj hozzá!

T-rom.

2018.03.01. 11:16 Hét holló

Már régen gyűlölöm ezt a szutyok céget, szinte zsigerileg, de ma újabb agyvérzést hordtam ki lábon miattuk.

Történt, hogy egy hónapja ujjongó levelet kaptam fenti szolgáltatótól, melyben fanfárok hangja mellett értesítettek, hogy elérhetővé vált nálam egy új TV csomag szolgáltatás. Igaz többért, mint a régi volt, de ezt hagyjuk. Kicsit lejjebb, ötös betűnagysággal, felhívták szíves figyelmemet, hogy a régit - ha akarom, ha nem -, megszüntetik nekem, záros határidőn belül. Hát igen, a világnak haladnia kell.

A család többi tagja sajnos igényt tart a televíziózás legújabb vívmányaira, hát legott intézkednem kellett, hogy a nézhetetlen moslék műsorok és reklámok árja ne apadjon a jövőben sem.

Magentáék ügyfélszolgálata, amellett, hogy időrabló, már nem is az én idegrendszeremnek való, a személyes jelenlétet mellőzném. 2018-ban gondoltam már menni fog, hogy az internetes ügyfélszolgálaton keresztül, kedvenc székemen ülve is megoldhatom magam a díjcsomag váltást. Lelövöm a poént, nem ment.

Bejelentkezésnél kéri az ügyfél azonosítót. Helyes. Számláról megnéztem, beírtam. Akkor most adjam meg a személyes adataimat is, kéri a rendszer. Rendben. Hurrá, bent vagyunk... "Az Ön lehetőségei korlátozottak. Kérjük..." B@ssza meg. Akkor próbáljuk meg egy magasabb szintű azonosítással. Volt itt pár éve valami Trékomfiók csináltatás, akkor hullott ki a hajam. Nézzük csak... Igen, email cím megadva, adjam meg a jelszavam. Ahham. Évek óta nem használtam, biztos eszembe jut, főleg, hogy a formátum tekintetében sem ad semmi segítséget... Hát próbáljuk meg akkor az "Elfelejtett jelszó" menüpontot. Siker! Csináltam újat. Nem árulom el, hogy mit adtam meg, de az a jelszó, ami az olyan jelszavak kérésénél, amikről már rég fogalmam sincs, első mondatként ötlik fel bennem: A ... tudja! Nem jó, kell bele kisbetű, nagybetű, szám! Anyád! Nem baj, kicsit megvariáltam, de a lényeg ugyanaz maradt. Elfogadva. Na, akkor most módosítsunk előfizetést. Csak hol?

A körbe-körbe egymásra mutató linkekre kattintgatás jó szórakozás lehet, ha valakiben még fél óra után is él a remény, hogy a következő link mögött majd ott lesz, amit keres. Igaz, hogy már ötödször látom ugyanazokat a lapokat, de sebaj. Egyszerűen nincs olyan gomb, amire bökve lehetővé válna a változtatás. Van viszont két zsákutca is: 404-es hiba képernyő (nem létező weboldal), meg üres képernyő (keret van, tartalom: fehérvászon) Akinek még volt a kezében az úgynevezett lapozgatós szerepjátékkönyv, az érti mire gondolok. Csak azzal ellentétben itt nem tudom a tíz ujjamat a weblapok között tartani és nem kell dobókocka. Ja, és ott volt helyes megoldás...

Akkor nézzük: Másik böngészővel? Edge, Firefox, Chrome... ugyanaz. Oké, másik számítógépről? Ugyanaz. Hmmm. A telefonos üfsz-ot kihagyjuk, nincs rá egy másik életem, hogy azt a hülye plimpír zenét hallgassam órákig, mert minden ügyintéző foglalt. Online chat. Hajrá! Két perce próbált kapcsolódni, majd kiírta: "Minden ügyintéző foglalt." Naná! Ez rám fért...

Végre jelentkezik egy asszonyka, hogy akkor mi a baj? Felvázoltam. Nem érti. Pontosítsam. Pontosítom. Akkor kezdi sorolni, hogy hova kattintsak. Követem. Tovább, tovább. "És akkor ott van a menüpont, hogy Módosítás". Mondom nincs ott. Épp ez a gond. Kérdezem: Segít, ha küldök képernyő fotót? "Sajnos nem tudunk képet fogadni." Egy telekommunikációs cég???? Öcsém!

Talán egyszerűbb lenne, ha megfesteném nekik csendéletben, vászonra és elvinném személyesen.

Pedig nála működik, írja. Az remek. Vajon az én bejelentkezésemmel nézi, vagy a sajátjával? - töprengek. Tehát - javasolja - azt tudom tenni, hogy felhívom a céget telefonon, vagy pár nap múlva visszahívnak, vagy bemegyek személyesen... Itt leolvadt bennem a reaktor, mára ennyit bírt. Holnapig gondolkodom mit tudok még kitalálni, mert másik szolgáltató nincs, ezzel kell élnem még egy darabig. A konkurencia ugyan kihúzta már az üvegszálat az utcában, de a fények még nem villódznak benne - sajnos...

Ha egyszer lesz másik és jobb szolgáltató, akkor bemegyek személyesen a T ügyfélszolgálatra. El nem mulasztanám azt az élvezetet, hogy élőszóban mondom fel az előfizetésem. Mindenkinek a kurv@ anyja fel lesz sorolva!

Szólj hozzá!

Saláták.

2016.03.02. 13:00 Hét holló

Nagyobbik gyermekünk állatokat szeretett volna itthon, a lakásban tartani. Támogattam az ötletet, feltételekkel. Ló, krokodil, kutya, stb. majd ha kertes házban lakunk, akkor is kint. Rágcsáló - az kizárva. A testméretek maximuma 1 hüvelyknél nem lehet nagyobb. Nem mintha kifogásom lenne ellene, hogy a gyerekszobába néhány állatka is beköltözzön, de nem bánnám, ha a gyerekek is beférnének még. Azt se, ha az új kedvenc nem marna rögtön halálra, amikor a rejtélyes körülmények között eltűnt zseblámpám után kutatok a kacatjaik között.

Tulajdonképpen az egész úgy kezdődött, hogy a csemete az egyik nagyinál felfedezett egy használaton kívüli fél literes gömbakváriumot, amit egy gyors kérdés feltevése után - felmenői jóváhagyással - már tuszkolt is be a csomagtartóba. Én már csak hazaérkezésemkor értesültem a nagy hírről. Egy akvárium pedig nem is akvárium, ha nincs benne víz, pár kavics, Lego-kocka, Taurusz gumi, százasszeg - meg valami vízilény. Nem akartam ridegszívű atya lenni, ezért kihelyezett testületi ülést tartottunk a kisállat-kereskedésben és tanácsot kértünk. Legott megtudtuk, hogy ilyen kis méretű akváriumban - kivált gömb alakúban - már törvényileg is tilos gerinces állatot tartani. Így kerültek hozzánk a Saláták.

Eredetileg hárman voltak. De nem a Testőrök, mert ezek Red Cherry-k, szóval ők Richelieu gárdistái. Ketten az első hetekben egy régi vitát rendezhettek le, pár nap különbséggel vívott titkos párbajokban a Carmeliták kolostora mögött, de Porthos - vagy inkább csak az öregség - győzött felettük. Gárdistáknál meglehetősen szokatlanul tengerész temetést kaptak, teljes pompával.

Aztán kiderült, hogy valami ármány történt - az egyik gárdista nő volt. Most már 15 a létszám, mármint körülbelül. Nem nagyon lehet megszámolni őket, mert nagyobb életteret kaptak, meg aztán a kicsik még 1 centi alatt vannak és folyton nyüzsögnek. És mind tök egyformák, mint a klónok. Az új kéjlakba való beköltözés nem ment zökkenőmentesen. A kicsik még a Gömbben látták meg a vizet, első generációs lokálpatrióták. A Gömb tökéletes kis biom volt. Víz, pár kavics, moha. Semmi szűrő, semmi levegőztetés, semmi vegyszerezés. Csak egy 15 éves olvasólámpa. Mégis fantasztikusan működött, gyöngyözött az oxigén, elhullás semmi, alga sehol. De a lakók mind a - fejenként - 24 lábukkal kapálózva követelték maguknak a nagyobb helyet. Ezért egy 7 literes, energiatakarékos LED kandelláberes megvilágítású penthouse-ra tettünk vételi ajánlatot, amit kedvező konstrukcióban - ami a belső szűrőt jelenti - és némi készpénz ellenében meg is vettünk. Már csak a gyártási folyamatot kellett befejeznem, hogy használható legyen. A dobozából kiszedve pár óra tervezés, néhány csavar, falap, lakkozás és száradás után az addig maximum ajtóéknek használható akváriumból Garnélamennyország lett - kis híján.

Nem volt még a kezeim alatt sosem akvárium, ezért a cybertér bugyraiban képeztem magam a mások kárán okulva. Szóval 4 hét kell hozzá, hogy beálljon a nitrogén körforgás. Addig elúszkálhatnak körbe-körbe a gömbben is, úgyis kicsik még. Részemről 10 éve vagyok türelmes a kertes ház tekintetében, ez fair ajánlatnak tűnt. De közben talán pofásítsuk ki kissé ezt a plexit nekik. Gránitzúzalék aljzat. Hmm, a járólapok nálunk is PEI-4-es gres lapokból vannak, szóval ez nekik is jó lesz. Kéne bele valami fa is, nem? Hogyaszongya, redmoor fa, kifejezetten ajánlott. Hopp, bele! Ajajj, ez úszik a tetején. Sebaj, egy nagy bazi kavics rá, ugye hogy máris elmerült? Na, nekem mennem kell dolgozni. Öt nap múlva jövök.

Szevasztok, na szép az új akvárium? Az. De mik benne azok a fehér lepedékzászlók? Megadta magát a fa??? Víz kiborít, kövek lesikál, aljzat átmos. A 7 literes akvárium fogyasztása akkorra már verte az egy köbmétert, de ne legyünk kicsinyesek. Itt kérem élet-halálról van szó! Az új töltettel 3 nap múlva újabb fegyverletétel. Megint pancsolás, megint egy köbméter, jó-lesz-ez, megint dolgozni mentem. Mire újra hazafelé fordult a cipőm orra, beláttam, hogy ez az akvarisztika dolog - és az újabb víz is a tartályban - nekem még kissé zavaros. A redmoor fa onnantól a garázsban folytatta az édesvízi karriert, műanyag vödörben. Úgy látszik ennek több idő kell míg beáll. Nekem ugyan kevésbé kell elázni ugyanehhez, viszont a fában nincsen agysejt. De annyit sikerült elérnem, hogy elsüllyed. Lehet, hogy szégyenében. Majd ha kiforrta magát, akkor visszajöhet.

Az új berendezés mindössze aljzat, pár kavics és némi moha lett, minimalista alapon. Viszont beüzemeltem a szűrőt. Megnéztem, az van a dobozára írva, hogy 240 liter per óra a szivattyú szállítása és ez a mikro méretű változat. Hát akkor próbáljuk ki. Miután kicentrifugáztam vele a mohát és feltöröltem, rövid matekolás fejben... hmmm, nem lesz ez ide kicsit sok? Áhá, ez állítható. Ó, de állat! Sajnos minimumon is kissé erősnek tűnik a cucc, mert amióta átköltöztek a Saláták, egy szürreális víz alatti ejtőernyős kiképzés folyik odabent. Úgy lobognak a rákok az áramlatban, ahogy a ventilátor felett lebegnek a madáremberek. De már haladó szinten vannak a hidrodinamikában, mert tudnak ár ellen is haladni. Néhányan egyenesen a szívócsatorna fedelén képzik magukat tovább. Hogy ilyenkor látnak-e egyáltalán valamit, vagy pont azért mennek oda, hogy ne is lássák ezt az egész rettenetet, az még titok. De amikor kilövik magukat és mennek egy kört a falak mentén, mindig visszatérnek az origóhoz. Ami vagy egy nagyon komoly függés tünete, vagy csak megy a játszóház. Esetleg egy inverz hidromasszázs. Nem fúj, szív. Azt is megfigyeltem, hogy ezt szándékosan csinálják, mert amúgy tudnak ők mászkálni, szépen nyugodtan is, csak az gondolom unalmas. Egy igazi vörös köpönyeges keresi a veszélyt!

Nem árt tudni, hogy a Saláták nagyon lovagiasak is. Nem azért, mert előre engedik a csajokat a fürdőbejáratnál, hanem mert időről-időre vedlenek. Találok néha duhaj éjszakák után szanaszét hagyott - az alakjukat és méretüket a tulajdonos nélkül is hibátlanul megőrző - páncélokat a vízben, amik viszont senkinek sem hiányoznak. Elég stresszes meló lehet ráknak lenni, mert hallottam a sikoltást, amikor valamelyikük összefutott az egyik hajnalon egy fehéren lebegő kísértetpáncéllal a mohák között...

Szólj hozzá!

Negyven vagyok. Egy poszt margójára.

2016.01.08. 11:22 Hét holló

Negyven vagyok, inkább csak leszek. Mert megélem. Sok mindent elértem, még többet nem.

Harminckilenc után is van élet. Még minden esélyem megvan rá, hogy olyan testet formáljak magamnak, amilyet csak szeretnék, bár olimpikon már nem leszek. Innentől már tenni kell, hogy ne zuhanjon össze a test, sebaj, a különbség, hogy régen ezt tudta magától. Az átpörgött éjszaka után is képes volt még egy ugyanolyat végigcsinálni, csak kellett közben egy kis napfényes strandolás a parton. Viszont mostanra a máj is bejáratódott. Az öregedés velejárója, hogy most már minőségibb piáktól leszünk ugyanolyan rosszul. A negyvenedik felé kezd feltűnni a megváltozó gravitáció. Tiniként a gatya csak a csípő körül állt meg és folyton le akart csúszni. Aztán egyre feljebb vándorol. Figyeljük meg, hogy hatvan felé már a hónaljban találjuk a tréning gatya korcát.

Még húsz év és bölcseleti korba jutok, negyven felé ideje nagy vonalakban számot vetni. Mert negyven évesen már van min nosztalgiázni. Nekem volt boldog gyerekkorom szerető szülőkkel, most én vagyok az. Lettek gyerekeim, mert nem adtuk fel. Már hozzám jönnek "Apa, apa..." kezdetű mondatokkal.

Voltam angyalbőrben, ahol sokat tanultam az emberi fajról, a létről és nemlétről. Kötöttem barátságokat, a javuk ma is tart. Lőttem az alsó széle-közepébe, robbantottam trotilt és oltottam napalmot hóval. Szorultam be tank alá, irányt kellett vennem amerre a nap süt, ez az igazi lapos kúszás. Fejbe lőttek vaktölténnyel, két órával később viszonoztam, mindketten győztesként hagytuk el a csatateret. Harcászkodtam éjjeli sötétben egy disznólegelőn, ahol szarból voltak a taposóaknák.

Jártam az iskolákat, tanfolyamokat, képzéseket, továbbképzéseket, szereztem diplomát. Vannak végzettségeim, fél marékra való. Többet felejtettem el, mint amit néhányan egész életükben megtanulnak. Mégis kétkezi munkásként élek, mert én így akarom és mert nekem így jó. Nincs státus szimbólumom és sokat jelent nekem, hogy ott tudnak leszállni a repülők amiken dolgoztam, ahol reptér is van hozzá. Atlaszként tartom a vállamon az élet terheit és a rám bízott életeket. Leginkább a családomét.

Majd negyven évesen az első, egyetlen és kedvenc feleségem még mindig velem él és hű társam a vesszőfutásban. Már nem teljesen a régi, de mindig van egy rongya, amit felvegyen. Kihívás lett a vállalható otthon fenntartása, most már kellene neki egy mosogatógép. Szült két gyereket és bár ettől megkopott kicsit a fénye, de teszi mindenki a maga dolgát. Régi hagyomány, hogy a nőnek életet kell adnia, a férfinak az életét.

Harminckilenc éves koromra megtanultam, hogy itthon az élet már a digitális világrend szerint működik - 0 és 1. Vagy munkanélküli vagy, vagy naponta többször is le kell húznod a saját bőröd. Nincsenek közbenső fokozatok, csak satufék van vagy padlógáz. Aki életben akar maradni, az megtanul driftelni. Volt Ladám és Peugeot-m - gázzal és kézifékkel is tudok kormányozni. Egyike vagyok a külföldön dolgozó magyaroknak, mégis itthon élek. A reggeli szendvicshez a kenyeret néha sok száz kilométerről hoztam tegnap, de így negyven felé már nem döbbenek le ezen napokra. Éjszaka dolgozom, nappal alszom, oviban is denevér volt a jelem.

Nincs hitelem, nem érintett a válság. Mégis egyedül én nem tudtam örülni ennek. Nagyon szar, ha neked jó egyedül, mindenki más meg véres könnyeket hullat körülötted - barátok, rokonok. Helló, hogy vagy? Borzasztóan, megint felment a frank! Hát Te? Á, nem akarod tudni... Megtanultam csendben lenni. Pedig be nem áll a szám.

Dolgoztam remek emberekkel, akiktől lehetett tanulni. Dolgoztam ócska emberekkel, akik szerették volna, ha tanulok tőlük. Vagy olyanná válok. Álltam fel és mentem haza, végleg. Nem vagyok gerincbeteg és a falitükör is jól bírja még. Viseltem maszkot - az arcomon nem láthatod, de belül üvöltenék. Megtanultam nem hallani semmit. Harminckilenc évesen tudok úgy dolgozni, hogy nem is vagyok ott. Hoztam döntéseket, amik nem bizonyultak jónak, de erőt ad a tudat, hogy én legalább a saját hibáimat követem el.

Fiatalként éreztem úgy, felnőttként szeretnék viselkedni, de még mindig gyerekes vagyok. Most a Szilveszter kell hozzá, hogy rá tudjam venni magam, hogy parókában ugráljak a kanapén a 4 éves gatyámfiával.

Mindjárt negyven vagyok és nem politizálok. Úgy éltem az életem, hogy a palettán egy sem akadt soha, aki megütötte volna a minimumot. Inkább őket kellett volna megütni. És mégis megteltek a padsorok. Minden nap egy újabb küzdelem az állam ellen, aki mi vagyunk. Mióta kiléptem a négybetűs életbe csak ülök az evezőpadon, sárga csekkekkel odaláncolva, csattog a korbács, vacak a kaja és a kapitány vízisíel. Vagy a Moby Dicket akarja.

Voltam őszinte, megsértődtek. Sokan. Már nem érdekel, mindjárt negyven leszek. Akik megérdemlik, azokat csókolom, a többi nyugodtan akassza fel magát. Elmentem oda, ahol a part szakad. Ültem már órákig cserepes szájjal radarkép előtt, üveges szemmel a magasságadatokra meredve. Nem álltam még a tönk szélén. Ültettem fát, vannak gyerekeim, nem írtam könyvet. Írogatok néha egy blogot, amit senki nem olvas és csak nekem tetszik. Segítettek rajtam, amikor nem számítottam rá. Bántottam gyengébbet, nem vagyok rá büszke. Voltam helyi hős, kemény, mint a vídia. Maradtam ágyban, csak múljon el a nap nélkülem. Számoltam bárányokat PET-scan alatt. Értem mit jelent a fájdalom, belőlem is meghalt néha egy darab. Fogtam már vérző gyerek kezét az orvosnál, akinek a sebét én okoztam. Éreztem már magam a csúcson, amikor semmi sem lehetetlen.

Akár fizettem volna, csak csinálhassam végre a hivatásom - most fizetnek, csak csináljam tovább. Már leszámoltam az összes istenekkel és még mindig keresem az élet értelmét. Még nem játszom egy hangszeren sem. Van életre szóló barátom, aki sok évvel ezelőtt magától jött utánam a csuklós busz végébe, hogy a barátom legyen és én az övé.

Még csak 39 vagyok, férfi, hetero, szeretem az életem, a családom, a barátaim. Velem baszakodhat bárki, leszarom, már hozzászoktam! Előttem jár minden ősöm. Ezer év múlva is itt leszek, csak hogy a halálba idegesítsem vele, aki a vesztemet akarja!

Szólj hozzá!

Légiutazásos élmények.

2015.02.13. 18:37 Hét holló

Nemrég újra légiközlekedtem idegenföldre. Visszajöttek a régi élmények, a fáradtan/félig alva hazajárások és az idegesítő momentumok. Valamint megtaláltam egy rövid hírt 2010-ből. 

Történt, hogy:

"Egy kaliforniai férfi minden idők leglátványosabb felmondását követte el a légiközlekedésben: miután egy utas beszólt neki, ő leseggfejezte, majd működésbe hozta a felfújható menekülőcsúszdát, magához vett két sört, és a döbbent utasok tekintetétől kísérve távozott a gép fedélzetéről. Igaz, a gép ekkor már a földön volt, ekkor gördült a terminálhoz, de Steven Slater ettől még a világ légiutas-kísérőinek példaképe lett tettével: sokan érzik úgy, végre helyettük is elégtételt vett a szemét utasokon.

Steven Slater légiutas-kísérő hétfőn délelőtt, a New York-i John F. Kennedy reptéren landolás közben keveredett szóváltásba egy utassal, még a gép fedélzetén. A konfliktus alapja az volt, hogy a JetBlue Pittsburghből érkező járata még mozgásban volt, amikor a női utas már felállt és elkezdte lerángatni táskáját az ülések feletti csomagtartóból. Amikor az utaskísérő figyelmeztette, hogy a leszállás befejezéséig nem lehet levenni a csomagokat, a nő azt válaszolta, kopjon le, majd még fejen is találta Slatert a csomagtartó ajtajával. Bár ez utóbbi a szemtanúk szerint nem volt szándékos, Slatert a vita addigra már annyira felhúzta, hogy amikor a gép beállt a terminálra, előbb a fedélzeti telefonon küldte el az anyjába az utast, majd átment akciófilm-hősbe.

“Annak a kibaszott seggfejnek üzenem, aki azt mondta, hogy kopjak le, hogy klassz 28 év volt!!! Elegem van!!!” - üvöltötte a telefonba, majd meglepett utasok szeme láttára kikapott két doboz sört a fedélzeti büfékocsiból, a vészkijárathoz pattant, meghúzta a nyitókart, és a felfújódó menekülőcsúszdán lecsúszva hagyta el a fedélzetet. Ezután a személyzeti parkolóban álló kocsijához rohant és hazavezetett Belle Harbor-i otthonába, itt tartóztatták le végül a rendőrök."

Erre reagáltam annak idején én is néhány kommenttel, pár dolgot más szemmel látva. Ezekből következzen egy rövid csokor:

"Mint repülőgép szerelő mondom, hogy a csaj örülhet, hogy a faszi a békés megoldások híve. Ha tényleg hangyás lett volna, akkor nem sörért megy, hanem kölcsönveszi a pilótafülkéből a vészmentő készletben rendszeresített baltát és lobotómiát végez a tyúkon."

"A mobilozás nem a robot meg a számítógépek miatt van tiltva. Elhiheted, napi szinten megy a telefonálás a pilótafülkéből a munkám miatt, még egy képernyő se pislákol miatta, szép is lenne. Az igazi ok, hogy nagyon sok K1 meccs alakulna ki a fedélzeten a sok balek miatt, aki nem tudja befogni a száját öt percre se, mert ő nagyon fontos. Azt képzeld el mi lenne, ha odaültetnének melléd egy ilyet úgy két órára és hallgatnod kéne, ahogy meg nem áll a telefonálásba. Oda vagytok szíjazva, odébb se tudsz menni. Szerintem kb. 30 perc 24 mp-nél lehet az a részidő, amikor az első ippont beviszed, ha jó napod van és türelmes vagy... :o)"

"Közben gondolkoztam rajta, lecsúszás előtt azt is bemondhatta volna a hangosba, hogy az illető hölgyet kérik a ràdióhoz a pilótafülkébe, mert a Sakk Szövetségtől keresik - elveszett egy sötét paraszt..."

"Itt tenném hozzá, hogy az utazási - repülési - morál, az valami katasztrófa. Mondok példát. Feltűnt, hogy MINDENKI elsőnek akar beszállni? Ez hagyján, de rögtön elsőnek akar kiszállni is mindenki. Lehetőleg egyszerre. Abban a pillanatban, hogy a gép megáll, a háromszékes sorban ablak mellett ülő azonnal felpattan. Ő megy. Menne. Csak koppan a feje a plafonon, mert ott kicsit alacsonyabban van. De nem ül le, hanem áll összegörbülten és néz rád, hogy állj fel, mert ő menni akar. Az, hogy a folyosó már tömve a többi hangyással, az valami furcsa látásromlás okán nem tűnik fel neki. És akkor még szól is, hogy ő már menne. Hová? Hákki. Mondom, ember legyél nyugodt, nem maradsz le semmiről, BUSZ visz be a terminálig, ez egy külső állóhely. A busz meg az UTOLSÓ jóembert is megvárja. Szóval hiába tülekedsz cimbora, ott fogsz lent állni a buszba, és megvárod amíg én tekerek egyet a légikisasszonnyal... Á, mindegy. De hogy 2 óra üldögélés után már plusz 2 percet hogy nem lehet kulturáltan kivárni, ez nekem magas.
Mondjuk volt már olyan utam, hogy kétszer is felpattant a nép - úgy kellett visszaültetni mindenkit, mer' ha egy elkezdi a többi majmolja rögtön -, mert MEGÁLLT a gép. Az, hogy egy gurulóút közepén vagyunk és azért állunk meg, mert forgalom van a kifutópályán, amit keresztezni kell, az nem tűnt fel senkinek. Komolyan várom azt a pilótát, amelyiknek egyszer elege lesz és belehajt mindenbe, nehogy lassítani kelljen - pláne megállni! - és majd azzal jön a kamerába, hogy azért csinálta "Mer' a sok húgyagyú ott hátul különben rögtön felugrálna..."

"Ha rajtam múlna én központi zárassá tervezném az ülések biztonsági öveit és oszloponként nyittatnám a személyzettel. C-D-B-E-A-F ülések sorrendben. Hidd el, megnyerném a fedélzet elhagyási gyorsasági versenyt, csak nem úsznám meg élve... :o)"

"Itt már valaki emlegette a leszállásnál tapsolókat is. Ez is egy szép csapat. Persze, régen ez egy szép népszokás volt, oka is volt neki. De ma? Hát ennyi erővel inkább küldhetnének előre pár gigabyte RAM-ot is hálaképpen, vagy vállon veregethetnék a rádióantennákat. Nincs semmi bajom a pilótákkal, mielőtt valaki félreértené a dolgot, remek gyerekek, csak ez a szokás olyan szinten anakronisztikus, mint szénnel kínálni a dízelmozdonyt..."

A legjobbat egy másik kartárs tette rá: "Tényleg, felszállásnál miért nem tapsolnak? Pedig az tényleg manuális történet..."

Hát így van ez.

Szólj hozzá!

Bogumil.

2013.12.21. 18:21 Hét holló

     Történt, hogy a nyáron betértem az ovi melletti zöldségeshez. Nagyon alkalmas helyen van a bolt, mert a havi egy - lányomra jutó - gyümölcsnapi sorosság esetén nem kell előre vásárolni meg cipekedni, hanem reggel mindent frissen meg lehet venni és két perc múlva át lehet adni az óvónéniknek. Azt nem tudom, hogy az Ovi-Zöldséges viszonylatban milyen korrupciós összefüggés rendszer eredménye lehet a gyümölcsnapos szisztéma, de ez most talán nem is olyan fontos. Aznap éppen az itthon esedékes, menetrend szerinti rakott krumplihoz vettem volna meg a hozzávalókat. A kolbász már a sajttal kéz a kézben vacogott a hűtőben, de a többit még be kellett szereznem.

      A zöldséges üzlet beltere érdekes kialakítású valami. A vásárlótér kb. két négyzetméter, de ebből egyen - középen - már az áruk egy része terpeszkedik. A többi gyümölcs és egyéb a falak mentén feltornyozva várnak új gazdájukra, mint a menhelyi kutyák. A fenti lerakat egy amúgy nem túl bonyolult útvesztőt eredményez, amelyben vagy egyfajta természetes körforgás alakul ki, vagy a boltba lépő szembetalálja magát másfél kiló banánnal, amint jönne kifelé az előző vásárló kezében. Itt aztán el lehet dönteni, hogy ki fog tolatni. A korábbi, tettlegességgel fenyegető vitákat elkerülendő került kialakításra egy buszöböl a rekeszek között, ahol egy fél lépésnyi C vágány található a Gombák és a Karfiolok között.

     Érkezésemkor egy idősebb néni éppen alkudott egy kosár levesnek való fölött, így a kifelé vezető úton bementem és a krumplik felé navigáltam. A hátam mögött a beszélgetés a rokoni kör hogyléte felé tolódott, a néni régi ismerős volt. Fél füllel a kis Zsuzsi megfázására figyelve benyúltam a sötét sarokban lapuló krumplis fakkba és pakolni kezdtem. Egészen addig jutottam, amíg egyszer csak a várt télálló Rózsa helyett egy cirmost akartam megragadni és beletuszkolni a nájlonba. A sötétből csak a szeme pislogott ki, ez határozottan gyanús lett. Amikor azonban nekiiramodott kifelé, hogy a forróság elől hűvösre tett bundáját megmentse a kitöméstől, akkor már egészen biztos voltam benne, hogy ez nem pityóka. A meglepetéstől még hátrahőkölni sem tudtam, a körték a hátam mögött szilárdan tartották megszerzett helyüket. A cirmos viszont hangosan méltatlankodva irányt vett a hipertér felé, két ugrással hidalva át a boltot és mivel a kandúrokat nem szerelik fel kipörgésgátlóval, így indulásával kisebb krumpli-lavinát hozott mozgásba.

     A hangra félbeszakadt a hátam mögötti eszmecsere. Zsuzsi közben talán férjhez is ment, ezt nem tudom - az élmények hatására elvesztettem a fonalat. Bokáig a kolompérban zavartan magyarázni kezdtem, hogy mi is történt, de a boltos néni arcára nem ült ki a döbbent, mint vártam. Tőle tudtam meg, hogy az immáron egy messzi, messzi galaxisban lévő egértemető neve: Bogumil. Hát... elég eretnek dolog nyáron a krumplicsírák közt fetrengeni az szent, de legalább kiderült, hogy ő a zöldséges macskája - volt.

     A napokban a bolt előtt újra összefutottunk, de csak én tudtam róla, hogy ő kicsoda, neki szerintem fogalma se volt hogy én kivagyok. De még mennyire...

Szólj hozzá!

Európa történelme.

2013.09.17. 00:28 Hét holló

Mai FB adatfolyamomban már megint egy videó. Ráadásul többen is megosztják. Meg már láttam is párszor. Ahha! Ez most HD változat. Hmm. Nézzük meg, a múltkor alig lehetett kivenni, ki kivel van...

Nem is rossz - mármint látványra. Tényleg remek, ahogy lefolyik a történelem a monitoron. (Bár akkor is lett volna ilyen mozi, amikor még iskolába jártam! Pajor tanár úr mit brillírozott volna vele...) De várjunk csak! Mit keres Szlovákia 1001-ben a térképen? Itt gondolom a Szvatopluk sztori kapott az alkotónál valami végzetes gellert. Na nézzük a többit. Hopp-hopp, mintha volna itt még pár anomália.A magyar népmesék bölcs záró akkordja: Aki nem hiszi, járjon utána. Nos, akkor keressük meg a videó forrását és a részleteket. Ott sajnos nincs link az eredeti adatbázishoz, hogy látnám mi hogy volt. Sebaj, talán a hozzászólásokból megtudom...

Hát megtudtam. Az első 50-ben még csak a saját országát éltette mindenki. Volt, aki örvendezett a videó elkészülte miatt, hogy "de szép-színes-szagos", stb. 50-100-ig azt magyarázták egymásnak, hogy ez meg az nem is úgy volt, de úgy volt. 100-150-ig már hányták egymást a kardélre a vadidegenek, majd kitört egy vallásháború és előkerültek a török atomfegyverek is. 150 után gyakorlatilag kisípolta a túlélők nagy részét a cenzúra.

Az nem ért váratlanul, hogy amíg töltök egy teát magamnak már egymás beleit cibálják kifelé a tisztelt felek. A kontinens múltja miatt várható volt, hogy hamar előjön mindenkiből a civilizált álarc mögül a Terminátor. De először még nem értettem, hogy miért biztatja minden nép fia a MÁSIKAT, hogy tanulja már meg végre a történelmet rendesen. Csak a sokadik ilyen szópárbajt olvasva tudatosult bennem, hogy mi ennek az oka.

Az tény kérdése, hogy valahogy lezajlott az elmúlt 1000 év - és az csak egyféleképpen volt. Viszont az, amit mi erről az 1000 évről 2013-ban tudni vélünk...hajaj! Itt minden országnak SAJÁT történelme van! De nem úgy ám, hogy a maga népének múltja - hanem úgy, hogy "Anglia szerint a történelem", "Portugália szerint a történelem", "Szerbia szerint a történelem"...

Amikor pedig ezek az alternatív "valóságok" egyszer egymás mellé kerülnek, abból olyan gordiuszi csomó lesz, hogy attól az aktuális Nagy Sándor is inkább fejbe lövi magát a plazmavágóval...

Szólj hozzá!

Bihari: Magyar táncok.

2013.09.04. 18:09 Hét holló

    Kölyök koromban - szülői indítással - jártam néptáncra. A közeli Törekvés gyerek csoportjának voltam oszlopos és egyben csizmás tagja. Jártam évekig, jó volt, élveztem, aztán a tanulás és a bekerülés a középiskolába elvitte ezt a foglalatosságot.

    Azóta meghíztam kissé és nem megy a tanulás. Nem kellett hozzá nagy ész rájönnöm, hogy mindkét bajomat a rendszeres, meg minden egyéb mozgás hiánya okozza. Nosza, rajta! Valahogyan kellene mozogni, de ha lehet, akkor itthon. Pénzt nem adnék ki a sportolásért, annak helye van itthon máshol is. Akkor mi legyen? Vasakat emelgetni? Majd ha daru leszek. Fekvőtámasz? Olyan gyorsan kimerülök, mint a laposelem. Ez se jó. Most töltsek le Cindy Crawfordot?

   Tánc, ez az! De hogyan? A társastáncok kihúzva, egyedül vagyok itthon, maximum a saját árnyékommal táncolhatnék. Akkor? Hát valamikor régen... hogy is vót? Irány a Youtube. Rövid keresés után ráleltem egy fél órás videóra, amin a Bihari néptánc együttes egy oktatója szatmári táncot tanít 6-10 éves pulyáknak. Mondtam magamban, hogy ez jó lesz. Kicsit széttoltam a berendezési tárgyakat, hogy legyen helyem, aztán kattintottam az egérrel.

    Azt nem merném állítani, hogy minden eszembe jutott, amit régen tanultam. De azt igen, hogy az 5. percben - a bokázós tanulása közben - megláttam fényes nappal a Fiastyúkot. Aztán felhúztam egy cipőt. Úgy már nem fájt a gyakorlás. A kicsik még javában ugráltak a monitoron, amikor nekem meg a kis fehér pöttyök ugráltak a szemem előtt és meg kellett állnom. Amúgy is sokat vissza kellett tekernem pedig, mert a gyakorlatlanság okán előbb össze kellett rakni lassú tempóban az egyes - igazán nem bonyolult - lépéskombókat és közben folyton lemaradtam. Aztán ki kellett mennem törölközőért, nem sokkal utána pedig vízért. Cserében közben fülig ért a szám. A fél óra végére a vérnyomásom megint emberi volt és fogytam fél kilót. Nocsak!

    Vissza kellett ülnöm a nyavalyás tankönyvek mellé, hogy az emberek a jövőben még biztonságosabban közlekedhessenek az égen, de nem hagyott nyugodni a dolog. Újabb videó, itt már széki táncokat tanít a suhancoknak egy másik illető. HÚSZ percembe került megtanulni egy NÉGY lépésből álló figurát. Ott megálltam és megbeszéltem magammal, hogy mára ennyi elég volt a szégyenből. Majd holnap folytatom. És eltöprengtem rajta, hogy miként lehet az, hogy a mozgáskoordinációm nulla, az erőnlétem dettó és egy szóra se emlékszem tankönyvből. Viszont emlékszem rá, hogy a székely csizma - az igazi - az nehéz, a vasalatok miatt. Abban nem lehet ugrálni, ezért van minden lépésnek egyformán dobbanása. Hogy volt egy figura, aminek a neve Hátravágós. Meg sok minden más is megragadt.

    Szerintem a testmozgás, meg a közben végzett tanulás szerencsésen találkozott egymással, pici érdeklődéssel fűszerezve. Na. Hát ennyi hiányzik a mostani életemből csak... :o)

Szólj hozzá!

Gyorsforgalom.

2013.04.18. 22:24 Hét holló

Beköszöntött a jó idő. Reggeli munkába menetel még kocsival történt, estére esőt ígértek a Jósdában. A lakóhely és Ferihegy közötti táv kb. 15 perc, nem nagy ügy. Lámpák alig, a gyorsforgalmin pedig legálisan 90 is lehet a tempó. Kifelé alig, viszont a városba befelé nem könnyű az élet. Mindegy.


Csak annyit tudok elmondani, hogy két agglomerációs sejthalmaz úgy gondolta, jó ötlet lenne elkezdeni előzni egy olyan kocsisort, ami Vecséstől a Lánchídig összefüggő. Az első versenyző teljesítményét még tudtam kézzel is értékelni fékezés közben - mutattam neki, hogy ez egy egypontos gyakorlat volt -, de a második állatkertet már csak szóban tudtam tájékoztatni, mert a kezeimre nagy szükségem volt részint váltó, másrészt kormány ügyekben. Végül is megtudhattam, hogy a gyorsforgalmin remekül elfér három verda is egymás mellett...

Gondoltam kipróbálom mi lesz a reakció, ha állóra fékezem a tragacsot. Így is lett, nem volt nagy kockázat, nem jött mögöttem senki. Közben a tükörben néztem a műsort. Nem volt második felvonás. Visszataps se. Gyakorlatilag eliszkolt a fószer a helyszínről, én meg újra elindultam és összegeztem a tanulságokat.

Ha most belehajtottam volna a szalagkorlátba - amihez még hiányzott vagy 5 centi -, akkor lenne egy negyedmillió károm, tanúk és vétkes rendszáma nélkül...

Szólj hozzá!

Sufni tuning.

2013.04.18. 21:59 Hét holló

Lejáróban volt a Csacsiról a műszaki. Voltak egyéb panaszai is, reggelente panaszosan sírt szegényke - kezdett megpusztulni a vezérműszíj -, és hullottak az olajkönnyek is a szűrőházból a garázspadlóra.

A gyógyulás nem Öreg néne házikójában várt rá, hanem a közeli zsákutcában lévő szakipari nemmárkaszervízben. Az első két órában szétborultak még az első futóművek is, de a lényeg, hogy az olajfolyást sikerült behatárolni. Avatott kezek tárták fel a tömítetlenség okait, majd az elhárítás fázisa következett. Még most sem tértem magamhoz az élményből, ahogy egy szekrény aljából kirángatott fadoboz ötmaréknyi tömítéshalmazából matekolta ki a - különben kifogástalanul dolgozó - szaki, hogy eeejólessz. Mondjuk nem vártam nagy dolgokat, azért is vittem ide a tragacsot, de a repülésben valahogy megszoktam, hogy "típus-lajstrom-alkatrész katalógus-cikkszám". De hogy próbálgatjuk, hogy szemre mi lesz jó? Hmmm.

Persze azt is el kell mondjam, hogy azóta se folyik, szóval van még mit tanulnom...

Szólj hozzá!

Isa por és homu vogymuk.

2012.06.10. 14:39 Hét holló

A szebbik felem epe panaszoktól szenved. Ez újdonság nála, nem volt mindig ilyen. Tipikus panaszok - kétrét görnyesztő fájdalom, hajnali rókavadászat, sárga fehérje. Na, irány a gyógyulás, keressük fel az illetékes kórházat. De persze ez nem ilyen egyszerű. Ide-oda beutalás, több helyet is meg kell látogatni.

A harmadik kórház után az ember figyelmét megragadja valami, ami addig csak, mint lényegtelen, a tudat peremén hintázott. A Bajcsy kórház bejáratával átellenben - nini! - egy temetkezési iroda cégére. Ejnye, rossz ómen! Ezután természetesen az oldalbejáraton át távozunk, de újabb meglepetés. Itt is egy, hanem ez már a bizalomgerjesztő "Hamvasztás" felirattal reklámozza magát. Még jó, hogy felkiáltójel nincs utána. Vagy villogó neonbetűk. Aztán jön a felismerés: Hát persze, a János kórháznál is ilyenek voltak! Bár volt, ahol csak transzparens egy antik ház kerítésén, iroda nélkül. Név, mindenféle elérhetőség, kegyelet.

Nekem olyan emlékeim vannak gyerekkoromból, hogy a temetkezési vállalkozók a temető környékén voltak sorban, a virágárusokkal vegyest. Aztán megváltozott a világ és ahogyan a keselyűk köröznek a leendő kedves tetemek körül, a sírásók is szűkebbre vonták a kört. Addig még nem jutottak, hogy bent a hirdetőtáblára tegyenek reklámot - remélem! -, de már aki a kórházba megy, az mindenképpen találkozik előzékeny hivatalukkal - biztos, ami biztos! A trendet figyelembe véve nem lepődnék meg, ha újabb 10 év elteltével a betegfelvételnél már nem csak sorszámot, hanem kis szóróanyagot is kapnánk a témában: amíg várunk úgyis el kell ütni valamivel azt a pár órát, nem? És minek is terhelnénk ezzel a későbbi gyászoló rokonokat. Sokuk úgyse tudná, hogy Mi hogyan szeretnénk. Tehát, ha nem gond, akkor addig töltse ki ezt a pár oldalt, jó? Könnyű. A megfelelő rovatokhoz tegyen kis keresztet...

Nekem az ugrott be, hogy mi lenne, ha az iskolások védelmében hozott törvényekhez hasonlóan, lenne arra is szabály, hogy a kórházak és egyéb egészségügyi intézmények 500 méteres körzetén belül tiltva lenne ez a fajta marketing. Úgyse sok reménye van annak, aki mostanában meglátogat egy ilyen közintézményt, miért kell még a maradék életkedvét is elvenni?

Aztán legyintettem. Errefelé úgy látszik már a holtakért is öldöklő harc folyik. Gerillaháború, bekerítéssel és merész húzásokkal tarkított véres küzdelem. Még jó, hogy fekete humor is legalább ilyen erős oldalunk!

Szólj hozzá!

Hús-hentesáru.

2012.06.04. 18:56 Hét holló

Kezd unalmas lenni a csirke-marha-sertés szentháromság. Az utolsó bevásárlás alatt valami megpattant az agyamban. Razziáztam a hidegsoron és az ismeretlen dolgok mágnesként tapadtak hozzám. A friss nyúl eleje mellé még odatömtem egy komplett kacsát is és halat csak azért nem vettem, mert nagy hirtelenjében sehol nem leltem pontyot vagy hazai harcsát. A Pangasius viszont tiltó listán van nálam, amióta tudom hogyan tenyésztik, meg hogy hol.

Kedves nejem viszont nem látta, amint éppen ámokot futok a húspultban és hozta a szokott alapanyagokat. A kasszás kisasszony nem győzött hüledezni ragadozói étrendünk láttán, megfagyott a lézerpisztoly a kezében a vonalkódok felett...

Szólj hozzá!

Személyzetis etikett.

2012.05.31. 18:51 Hét holló

Mint azt már korábban taglaltam itt, felhagytam a munkával. Az élet rövidesen bebizonyította, hogy ha nem én teszem, akkor a cég szűnt volna meg alólam - így végül is egyre megy. Pár hét karácsonyi pihenő után, az új év hajnalán friss erővel kezdtem meg a munkakeresést. Ez azóta is tart. Viszont nem kevés tapasztalattal lettem gazdagabb a személyzeti osztályok stílusát illetően.

Nem vagyok kellően képzett ideológiailag, hogy ez mióta divat, de engem valahogy bosszant az a szokás, hogy hetekig - meg hónapokig - nem válaszol senki egy beadott álláspályázatra. Ha mégis, akkor interjú után nem válaszol. Ami kiakaszt, az nem az, hogy ha valaki nemet mond. Azt az ember elviseli. Balsors akit régen tép... és kész. De ez a süket csend, mint stratégia, rém idegesítő. Ha felvennének - akkor is idegesítő. Ami még gázabb, hogy ez nem kizárólag magyar találmány. Anglia, Belgium, Hollandia, Svájc: dettó.

Mondhatnám, hogy sebaj, ez biztos normális. De normális? Nem tudom, de engem valahogy úgy neveltek, hogy ha írnak nekem, akkor arra azért válaszoljak. Mondjuk spamre nem. Biztos vagyok benne, hogy az se lenne probléma, hogy valaki megírjon egy e-mailt ingyér, hogy: "Figyeljél ide! Az van, hogy még molyolunk egy csomót, ülj egy gránátra és várjál lécci 20-áig." De szerintem egyszer valami HR tréningre beszivárgott, hogy ezt nem kell, elavult népszokás csak. Ott rohadjon meg a kis tetű, ráér várni, nem?

Így fordulnak elő azok a csodák, hogy olyan cégek írogatnak nekem "we regret to inform you" leveleket, akikre nem is emlékszem, hogy jelentkeztem náluk valamire! Ülök, olvasgatok, aztán egyszer csak sajnálattal értesítenek, hogy nem kell mennem Glasgow-ba. Még szerencse, mert csak egy alsógatya van épp rajtam.

Vagy másik furcsa eset, hogy az illető nagy hirtelen felhív, hogy igen, látja, hogy jelentkeztem, mennyit is kérnék. Csak egyetlen dolgot felejt el. Elmondani, hogy milyen állásról is beszélünk éppen, meg hogy hol, meg mik lennének a feltételek. Én meg nem mondom el, hogy csöpög a fülemre a festék, mert épp a létrán állva mázolom az ereszdeszkát. Ha pedig csörög, akkor azt azonnal fel kell venni! Megpróbáltam párszor, hogy majd visszahívom az alkalmatlankodót ha már befejeztem a metszést - sose veszik fel többé. Hát akkor ez van.

Még nagyobb móka, hogy megbeszélünk egy interjút, csak mondjuk ahhoz ki kell mennem Olaszországba. Sebaj, jegyet küldenek. Igaz, hogy három országot érint az oda-vissza út, de én ráérek, ez nem gond. Viszont szállást azt intézzek magamnak, mert a ki-duma-vissza nem fér bele egy napba. Oké, nagy fiú vagyok, szerzek szállást. Internet, foglalás, hitelkártya, szuper. 15 órával indulás előtt telefon. Erotikus női hang, hogy mégse menjek ki, mert a fószer, akivel beszélnem kéne ráébredt, hogy egyszer már interjúztatott engem egy másik állásra. Inkább felhív majd telefonon, mert kérdezne párat. Hát ez remek, csak a hotelt most már akkor is ki kell fizetnem, ugye. Pillanatnyilag az az állás, hogy "mínusz harminc:semmi". Fel se hívott, állás sincs. A rend kedvéért megírtam az e-mailt - mellékelve a szálloda állásfoglalását is -, hogy némi kár ért, de azóta még nem telt el az a bizonyos pár hét...

Szólj hozzá!

Cézár Milán.

2012.05.29. 14:12 Hét holló

A szombati ebéd után felálltam az asztaltól és úgy gondoltam jó ötlet, ha megsétáltatom a kutyát, aki a hátsókertben leledzik héthosszat bezárva. Mi lehet jobb annál, mint a "húsleves-rántott hús" kombót lemozogni egy kellemes andalgás keretében, a szántóföldek között bolyongva? A kutyát úgyis nevelni kell, mert normálisan úgy húz, mint a veszedelem. Meg folyton ugat ott hátul, mert nem bírja idegileg a bezártságot. Na gyerünk. Pórázt, nyakörvet előkotortam a padlás feljáróból és magamhoz vettem a kapukulcsot. No, majd gyakorolunk megint, hogy ha kinyitom a kaput, akkor nem kirohanunk ám, mint Zrínyi, hanem nyugodtság, leülsz, előreengedsz és utánam jöhetsz, ha hívlak...

Hát így is volt. A kutya majd a bőréből bújt ki, mikor meglátott. Ahogy a kiskert kapuját megnyitottam, azonnal előrenyomult. Nem akartam a pofáját odazárni, hát hagytam, hogy kibújjon, mi baj lehetne? A kerítéskapun lakat, kimenni nem tud, hiszen azért tettem a kulcsot zsebbe, hogy ki kell majd nyitnom, ha... Az eb minimál-forszázson sprintelt el mellettem, rohantában felzabálta a macskák kajáját és parádés mozdulattal nyitotta ki magának a nagykapu melletti kisajtót, amit valaki nem zárt kulcsra. A meglepetéstől elakadt a szavam.

Az első hibát ott követtem el, hogy nem néztem meg előre, hogy minden ajtó zárva van-e. A másodikat meg ott, amikor oroszlán dialektusban kezdtem elmagyarázni neki, hogy ha vissza nem jön rögtön, akkor elevenen nyúzom meg. Vagy úgy! Ezek után természetesen behúzott farokkal száguldott tovább a végtelen búzamezők felé, kitárva vizslaszívét a természet hívó szavának. Közben időnként hátrasandított, hogy lépést tartok-e még a kor kihívásaival. Mit mondjak, Cesar Millan is a fejét fogta volna. Vagy halálra röhögte volna magát milyen sok esze van - a kutyának.

Az első tábla végénél, már a fülemen is vettem a levegőt. A második után már úgy gondoltam, inkább egyék meg a tetvek ezt a rühes dögöt, meg a villám is vágjon bele, ha lehet - én meg hazamegyek. De azért csak kocogtam utána tovább. Mégse hagyhatom az anyós kutyáját csavarogni?! Alkalmi túratársam csóváló farokkal helyeselte a kitartásom és további távok megtételére buzdított. A napraforgóknál végül lassított, majd szépen bevárt. Látta, hogy most már nem maradt arra szufla, hogy kibelezzem, egyszer meg úgyis haza kell menni. Rácsatoltam végre a szereléket, miközben ő vigyorogva lihegett. Épp csak vállon nem veregetett: "Na? Milyen vót pesti gyerek?" Tényleg. Végül is... Megvontam a vállam és innentől már összemadzagolva mentünk tovább a dűlőúton, mert a következő fasor mögött csapatosan ugráltak a vetésben az őzek és anélkül már ne menjünk haza, hogy ezt is meg ne nézzük...

Szólj hozzá!

Munkahelyi Robinson.

2012.05.22. 23:43 Hét holló

Legutóbbi munkahelyem a már nem létező nemzeti légitársaságnál volt. Mindegy hogy kerültem oda és az is, hogy mit csináltam ott. Ami esetemben érdekes, hogy mi vitt rá, hogy megváljak a fizetéstől és a vele járó feladatoktól. Rövid idő alatt az alábbiakat figyeltem meg:

Először is nem volt kapitány a hídon. Viszont az utolsó matróz is azt képzelte magáról, hogy ő a kapitány. Ebből aztán az lett, hogy amíg az egyik még a zsebkendőjét is felhúzta vitorlának, a másik a háta mögött sebesen engedte lefelé a horgonyt. De mindegy is, mert a harmadik ezalatt faltól-falig tekergette a kormányt. Viszont a negyedik legalább szórta kifelé a csomagokat a vízbe... He???

Az utasok a fedélzetről vidáman mutogatták egymásnak a köröző cápákat - közben a szakács suttogva magyarázta a másodgépésznek, hogy szerinte legjobb lenne az egész bandát áthúzni a hajó alatt. Csak a baj van velük, meg a szégyen. A hajóorvos elégedetten jegyezte fel a naplójába, hogy az utolsó kikötőben a hajófenékből eltűnt az összes patkány. A távírász időnként SOS jeleket adott le, helymeghatározás nélkül... Egy ilyen hajóban az a jó, hogy végig lehet vele látogatni az összes zátonyt - csak a hegesztőnek már begyulladt a szeme. Szóval végül adtam még két hónapot magamban az első tisztnek, aztán beültem a csónakba és sok szerencsét kívántam. A gond az, hogy csak egy lakatlan sziget volt a közelben és ez a hely eléggé kiesik mostanában a forgalomból...

Még láttam a remegő távoli párában, ahogy az árbockosárban nyomorog az egész legénység, miközben bugyogva nyeli el alattuk a víz az egész rozzant teknőt, de engem már a saját problémáim foglalkoztattak. Mit fogok itt enni? És hol van még Péntek...?!

Szólj hozzá!